078. Millennium Falcon

augusztus 14th, 2013 § 3 hozzászólás § permalink

Hajónapló
2013. 8. 14.

„Szállj, szállj sólyom szárnyán három hegyen túl.
Szállj, szállj, ott várok rád, ahol véget ér az út.”

Hogy elejét vegyem a találgatásoknak (bár a Dee Joo nevű rajzfilmfigura helyesen látta meg az összefüggést a Sólyom Airways és a Gabi-féle – nem a csücskös, a széles! – energiakocka között…), felfedem a miérteket és a hogyanokat. És talán még a miérteket is. Tehát a miért: a Főnök bölcsen belátta, hogy pénz kell. Persze nem az országnak, az jól teljesít, annak van, a Főnök nem győzi két kézzel kiszórni az ablakon (a jólét köztudottan már-már elviselhetetlen), hanem neki. Mert sokba van az élete… pénz az asszonynak fodrászra (hogy ne kelljen a bankkárosultakat Fata Jánosné-frizurában fogadnia), és a nagyjány lagzija is sokba lesz (csak az őrző-védők mennyibe fognak kerülni!). És mivel köztudott, hogy rengeteg olyan pénz van, ami nem túl „higiénikus”, és igény lenne a tisztításukra, jött az ötlet, hogy: alapít(tat) még egy mosodát… Erre a tanácsadói mondták (nem véletlenül tenyészti őket közpénzből!), hogy ez így túl feltűnő… legyen inkább légitársaság, pilótajátékban úgy is jók vagyunk. A japán

パゴダとティーハウス
[Pagoda és teaház] mintájára:

Madárnév Légitársaság és Vegytisztítószalon.

Na, akkor már csak egy név kell… egy madárnév. Az első ötlet a Hattyú volt, hiszen az szép is, meg madár is, ráadásul (olyan NER-esen) goromba és tolakodó, aki kiutálja a többi szárnyast…, de erről mindenkinek a Patyolat jut az eszébe, tehát nem jó… Retarda „annyit is ér” Jancsi a Pávát javasolta… arról mindenkinek a Főnök ugrik be, …de ez sem volt jó, mert a CNBC már elorozta, ráadásul nehezen megtervezhető egy olyan logó a farokra, amin négy páva szendvicsben pettingel táncol úgy, hogy közben a talpuk (is) összeér… A következő ötlet (a csücsigabi vetette fel), hogy ha madár, akkor legyen Hindenburg. Valamiért ez meg a Smittmarinak nem tetszett. Habonyos Sensei (magába révedve) a Varacskos Disznó nevet javasolta… A Főnöknek ez tetszett, de aztán elvetette, mert – bár nem volt biztos benne – szerinte az nem madár. A messziről Istenfélőnek látszó Kacérmosolyú Poroszos Rózsa a Vakond nevet javasolta… és ekkor jött a mentőötlet – ha Vakond, akkor Sólyom – (a nyertes ötlet a debreceni 20%-os ispántól származik, nehéz helyzetekben a tisztikarban ő képviseli a műveltséget nagyon-nagyon vidékieket):

– Egy szót mondok: Milenáris Palkón!

És érvelt… hogy köztudott, hogy ez azt jelenti, hogy hétszáz éves izé… és a honfoglalás is, ugye pont hétszáz éve… és szerzünk egy hétszáz éves repülőt… és az lesz a cégérünk… És nem jött zavarba attól a kérdéstől sem, hogy „Na, és honnan szerzünk hétszáz éves repülőt, okoslajcsi?!”, kapásból rávágta, hogy múzeumból, ott biztos van! És fel is hívta mindjárt azt az egyet, amiről már hallott… és szomorúan közölte, hogy sajnos még a veterán kategóriában is csak huszonhárom éves van…
(Megjegyzem, a Főnök nem véletlenül váltott karaktert néhány éve, amikor elhagyta a „hülyegyerekes/Rowan Atkinsonos” jobbra fésült sérót, és rávette a stylistjeit, hogy segítsenek megújulnia… a cél az volt, hogy valaki olyanra hasonlítson, aki közismert… és szerethető… és szerencse, hogy nem a Szméagolos, hanem a Harrison Fordos karakter mellett döntöttek, aki a Star Trekben Han néven solózott a Millennium Falconon… innen a komisz kisfiús, középen elválasztott hajviselet…)
Ekkor Andy (aki már borravalóként – mint a habonyos – kapott egy lejárt szavatosságú viseletes celebet) azt mondta, felhívja a Lucas Gyurit LA-ben, hogy a Star Wars készülő 7. rész scriptjében írja át a csempészhajó nevét Millenniumról Twenty-three years old Falconra… Biztos ami biztos, Retarda Jancsi már elkezdett Csubakkásodni…
És ha a sok pénz befolyt, és már lesz elég köztartozás, akkor az „egyfarmeringes” schlechtcsaba megoldja okosba valami török vendégmunkással… és az így eladott légitársaság új neve a Black Hawk Down lesz¹.

Érdekes, hogy a Fecsegő Poszáta madárnév fel sem merült…

George MaTolcsy, pilótajátékos bankár
Szent István csatahajó

¹ És lássuk be, nem lesz ebben semmi a szokatlantól eltérő…

     

Where Am I?

You are currently browsing entries tagged with ornitológia at Alzheimer Fauna: Hajónapló.