018. KKV

július 12th, 2012 § 2 hozzászólás

mottó:
>>NGM a tételes adóról: Ellensúlyozza a hátrányt
a tehercsökkenés<<
(vg.hu)
 
Hajónapló
2012. 7. 12.

Ma elhangzott az, ami minden navigációs tiszt rémálma:

                 „KIS- és KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK A VÍÍZBEEEN!”

Majdnem a hajóharangot is félreverték, de szerencsére azt már a Jópartis Jancsi eladta lomisoknak, mert az új kocsiján még nem volt olyan lézizé. És persze ment a sirám, hogy jaj szegények, most mi lesz velük, megfulladnak ha nem segítünk, meg hogy a Tengerjogi Egyezmény 98. cikke és hogy ha hagyjuk őket veszni, akkor az utunk vége nem Strasbourgban, hanem Hágában lesz és különben is a főnök is azt ígérte, hogy nem hagy senkit hátra…
Erre a Nemtörténész Tibi azt mondta, hogy tanultak volna meg úszni, a Martonyi meg azt – Annamarikára nézve -, hogy azt a tengerjogost bár aláírta, de a hátsó üres oldalakat nem, így az nem is érvényes, meg különben is ő csak a „kiváltságok és mentességek” fejezetet olvasta el belőle. A Holeztholazt Védő Gabi pedig azt javasolta, hogy számonkérés esetén mondjuk majd azt, hogy mi a vízben lévőket… ívásra gyülekező tengeri emlősöknek gondoltuk, ezért nem abajgattuk őket. A végső szó, a Főnöké volt, aki – miután mérlegelt – döntött és  csendben megjegyezte, hogy ő „út szélét” mondott, nem pedig „nyílt vizet”!
Titokban – emberségem okán – a készlet szűkössége dacára, ledobáltam nekik rengeteg „oldalkötős fecskét”.

Abban mostanában senki sem fulladt vízbe.

George MaTolcsy navigációs főtiszt
Szent István csatahajó

     

Tagged

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

What's this?

You are currently reading 018. KKV at Alzheimer Fauna: Hajónapló.

meta