054. A fogadalomról, az esküről és más pajkosságról

március 6th, 2013 § 1 comment

mottó:
>>Letette az esküt Matolcsy és Balog<<
(vg.hu)
 
 
Hajónapló
2013.03.06.

Kicsit féltem. Aztán majd később jól számon kérik rajtam!

Körbeérdeklődtem.

A Főnök azt mondta, hogy Magyarország „jogállam”, a jog az esküt tiltja, és ez így is marad, amíg Ő másként nem dönt. Helyettes Dr(?) Zsolti megnyugtatott, és azt tanácsolta, hogy a végén tegyem hozzá az „Isten engem úgy segéljen”-t, így a fogadalomból eskü lesz, azt meg csak az Isten kérheti számon. Ő meg – mármint az Isten – az elmúlt három év tapasztalata alapján merőben közönyös. Fürtelen Tompi meg azt mondta, hogy nem kell az esküt komolyan venni, ő már többször esküdött (jóban-rosszban meg holtomiglan-holtodiglan), mindig megszegte, de csak politikai következményei voltak: pár nap ajtócsapkodás, kis mosolyszünet… válóper, aztán új eskü. Sokatérő János szerint az intonációval lehet rókáskodni. Mert ugye van az állító eskü, van az ígérő, és ő kitalálta a kérdő esküt. A fogadalom végén nem levitte a hangsúlyt, hanem olyan kérdő mondatosan fejezte be. Így ha felelősségre vonnák, mondhatná azt, hogy ő az esküben foglaltakat nem kijelentette, hanem kérdezte… „Független″ Elnök urat is megkérdeztem, Ő azt válaszolta, hogy neki az eskü alatt végig csuriban volt az ujja, így az nem érvényes, tehát számon sem kérhető. Elődje, Majdnem-Kisdoktor Pál pedig a számonkérhetetlenséget úgy oldotta meg, hogy lehúzott sliccel állt az eskühöz, így azt komolyan venni sem lehet… meg különben is, már az egész világ (mínusz békemenet) tudja, hogy mit ér az adott szavunk. A debreceni ispán meg azt mondta, hogy ő az eskünél, annál a résznél, hogy „Én  …  esküszöm” a saját neve helyett a Gyurcsányét mondta, így az esküszegés következményeit is ő viseli. Ráadásul – tette hozzá, páratlan irodalmi műveltségét fitogtatva – már a kortárs erdélyi költő, Bölcs Leó is elismerően szólt a NERkormányról a X. században megjelent Taktika című művében: „semmibe veszik az esküt, sem szerződéseket nem tartanak meg […]  fondorlatokon és szerződésszegésen törik a fejüket […]”

Kicsit megnyugodtam.

De azért biztos, ami biztos, az eskümnél a Simor nevét mondtam, a sliccem egy picit le volt húzva, és az ujjam is csuriban volt.

Isten engem úgy segéljen!

George MaTolcsy Megbízható Független Bankár
Szent István csatahajó

      

Tagged

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

What's this?

You are currently reading 054. A fogadalomról, az esküről és más pajkosságról at Alzheimer Fauna: Hajónapló.

meta